Egy kis séta és a fideszes VIP strandjegyek
A mai napon rá kellett, hogy jöjjek, hogy egy nagyobb séta a városban többet ér mint akármennyi fogadóóra. Történt ugyanis, hogy a megyei rendőrségen végezvén egy választási csaló elleni feljelentésem jegyzőkönyvbe mondásával úgy gondoltam – kihasználván a szép időt -, hogy most is gyalog sétálok vissza az irodába. A viszonylag hosszú séta eredménye, kaptam egy nyílt levelet, hogy támogassak egy törvényjavaslatot, rengeteg gratulációt a Jobbik sikereiért, nyugdíj ügyben kérdezték a Jobbik álláspontját, két újabb kivizsgálandó gyanús mutyis ügyet, rengeteg ötletet az új Alkotmányra. A legjobb egy 86 éves öregúr volt, akinek én rendre csak „Zsoltikám” vagyok. Ő azért erősködött, hogy végre vezessük vissza a magyar apostoli királyságot. Így az egyébként negyed óra alatt bejárható távolság majdnem két órára nyúlt.
A mai napon az egyik barátom által ihletett cikk jelent meg a megyei hírportálon a harkányi strand VIP belépőire vonatkozólag (Politikusok, fontos döntéshozók a gyógyfürdő VIP-listáján: http://bama.hu/baranya/kozelet/politikusok-fontos-donteshozok-a-gyogyfurdo-vip-listajan-359266). A cikk persze a legérdekesebbek részleteket nem merte lehozni, miszerint kik is azok a politikusok és fontos döntéshozók (a harkányi barátom kérdésére azt felelték, hogy a személyiségi jogok védelme miatt, szerintem csak félnek, hiszen ők közszereplők). Véletlenül nekem is megvan a lista, s hát az összes baranyai fideszes politikus rajta van, APEH-es tisztségviselők, rendőri vezetők (nocsak milyen véletlen, hogy a volt harkányi polgármester elleni feljelentések már a rendőrségen elakadtak…). Elgoindolkodtató, hogy vajon miért kell egy pécsi alpolgármester - parlamenti képviselő álláshalmozó politiukusnak 3-4 harkányi ingyen bérlet (mert nem csak egyet kaptak fejenként). Talán nincs pénze megvenni? Azt hiszem meg is érett még egy feljelentés, hiszen a majdnem 80 millió ft értékben kiosztott VIP belépők kimeríthetik a hűtlen kezelés vádpontját (nem beszélve arról, hogy milyen anyagi helyzetben van a fürdő).
Ezeket az embereket ma nem láttam sétálni az utcán…
Németh Zsolt

