Interjú Németh Zsolttal

Tombol a nyár, a politikában és az újságírásban ezt az időszakot nevezik uborkaszezonnak. Ilyenkor tűnik fel a mecseki tigris, a tisza-tavi krokodil és a dunai piranha. Mi azért igyekszünk komolyak maradni; értékelésre kértük a pécsi parlamenti képviselőket, elsőként Németh Zsoltot.

A Jobbik megyei listán bejutott képviselője az igen aktív parlamenti tagok közé tartozik. A statisztikák szerint 108 egyéni indítvánnyal és negyven felszólalással dicsekedhet, az előbbivel stabilan ott van az első tíz képviselő között. Persze egy ellenzéki párt kisebb frakciójának tagjára mindig nagyobb feladatok hárulnak, mint egy nagyobb frakcióban, ahol jobban megoszlik a munka.

-          Ebből a sok benyújtott indítványból mennyi ment át a kormánypárt szűrőjén, hánynak lett valóban hatása?

-          A kétharmados kormánytöbbséggel szemben bizony nehéz politizálni, de egy példát azért mondanék. Az úgynevezett passzív BAR-lista határidejének leszállítását javasoltam egy indítványomban ötről egy évre, ezt az illetékes bizottság elutasította, majd némi idő múlva szinte szó szerint megjelent a pénzügyi salátatörvényben, ezt azért eredménynek könyvelném el. Érdekes egyébként a törvénykezés, mert amikor felvetettem dr. Doktor Sándor szobrának eltávolítását, a pécsi fideszes képviselők támogattak, a döntés az volt, hogy ez helyi ügy, de amikor ugyanezen az alapon és érvrendszerrel előkerült a Parlament mellől Károlyi Mihály szobrának eltávolítása, akkor már kötötte őket is a frakciófegyelem. A megfelelő bizottság befogadta a személyi adatok megvásárlásáról szóló javaslatomat, ami arról szólna, hogy az állampolgárnak ne azt kelljen jeleznie az illetékes hivatal felé, hogy megtiltja mondjuk a mobilszáma kiadását kereskedelmi, marketing multicégeknek, hanem ezt csak akkor adhassák el, ha ehhez kifejezetten hozzájárul. Érdekes, hogy ugyanezt nem fogadták el a politikai pártokra nézve kampányidőszakban.

-          A munkája során mennyire volt baranyai és mennyire jobbikos képviselő?

-          Az indítványaim közel fele helyi ügyekkel foglalkozott. Az említett szoborügy mellett az autópályával, a NAO-radarral, és még sorolhatnám. Várhatóan a szeptember 12-én kezdődő ülésszakon is több helyi, régiós kérdést felvetek majd, hiszen az EKF-et kormányértékelés híján, a még folyó beruházások miatt lezáratlannak látom, Baranyában is folyamatosan romlik a közbiztonság, továbbra is vannak megválaszolatlan kérdések az M6-ossal kapcsolatban, és hogy egy személyes tapasztalatot is mondjak, kezdetben vonattal jártam Budapestre, de az Intercity különböző okok miatt szinte mindig késett, vagy indokolatlanul zsúfolt volt, úgy gondolom, ez is megoldatlan kérdés.

-          Egy éve parlamenti képviselő, sikerült felvenni az Országgyűlés munkaritmusát?

-          Sok időm, időnk nem volt, hogy belerázódjunk, de azt gondolom, hamar ment a beilleszkedés. Egy tapasztalatok nélküli parlamenti frakciót is fel kellett építenünk, de a Jobbik nem vallott szégyent. Konstruktív ellenzéki párt vagyunk, vagyis nem ellenzünk valamit csak azért, mert a kormánypárttól vagy mondjuk az LMP-től érkezik, mindig azt nézzük, a magyar emberek érdekeit szolgálja-e, ez számunkra a legfontosabb. A parlamenti bizottságok mellett tagja vagyok az EBESZ-delegációnak is, így sokszor csodálkozva nézem, hogyan jut ideje valakinek országgyűlési képviselőként polgármesterként, alpolgármesterként is tevékenykedni.

-          Akkor a nyár most a pihenésről szól majd?

-          Azért a politika nem áll meg, nem alszik. Párnapos balatoni kiruccanáson kívül mást nem tervezek, hiszen bőven van teendő, fel kell készülni az őszi ülésszakra, és a Jobbik pécsi elnökeként a helyi szervezettel is szeretnék most egy kicsit aktívabban foglalkozni, mert eddig elég sok mindent ráterheltem a munkatársaimra.

M. Z.

(pecsinapilap.hu)

Tags: