Már nem fontosak a Fidesznek a tavalyi izraeli kémrepülőgépek magyarországi berepülései

Legalábbis Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter szavai szerint. Ezt egy írásbeli kérdésemre adott válaszában írta. A kérdés apropója az volt, hogy a honvédelmi minisztérium honlapja nem olyan régen arról számolt be, hogy a miniszter úr Izraelbe látogatott, hogy részt vegyen egy biztonságpolitikai konferencián. Bár a konferencia kifejezetten biztonságpolitikai, katonapolitikai volt, mégis Hende miniszter úr az antiszemitizmus elleni magyarországi harc fontosságáról beszélt.

A kérdéseim arra irányultak, hogy felvetette Izraelben a magyar fél az izraeli kémrepülőgépek botrányt kavart magyarországi „látogatását”. Tettem azt annak tudtában, hogy a Fidesz, egészen pontos Lázár János, aki akkor még a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke volt, élesen kikelt a kémgépek berepülése ügyében (említsük azt is meg, hogy épp dúlt a választási kampány), amiről részletes cikk is található a fidesz.hu –n: http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=147865.


Azóta lezajlott a kétharmados fülkeforradalmi kormányváltás és az ekkor harcias, kicsit talán a magyar érdekekért kiálló illúzió – szavakból mára csupán ez maradt:
„A konferencián elhangzott felszólalásomban beszéltem arról, hogy a magyar kormány határozottan fellép és a jövőben is fel fog lépni minden antiszemita izgatás, megnyilvánulás ellen, és emellett hangsúlyoztam, hogy számunkra elfogadhatatlan, hogy Európában bármely közösséget, bármely európai polgárt méltóságában megsértsenek. A biztonságpolitikai kihívásokról szólva olyan, hazánk szempontjából. [...]Az Ön által felvetett kérdéseket nem érintettem.”

Kijelenthetjük tehát, hogy a Fidesznek csak a kampányban volt fontos, hogy úgy tegyenek, mintha kiállnának a nemzeti érdekek mellett. Mostanra e forradalmi hév csupán a szokásos dogmák mantrázásába csapott át, megmutatva a Fidesz igazi, behódoló arcát.

Vagy talán tévedek és Lázárnak még most is fontos lenne az ügy, hiszen kicsit több mint egy éve büntetőeljárásokat és vizsgálatot követelt a bizottsági üléseken és a nyilvánosság előtt, most hogy itt lenne a lehetőség pedig csak az antiszemitizmus elleni harc fontosságáról hallhatunk ez ügyben is. Talán Hende csitítgatja a frakcióüléseken a frakcióvezetőt? Nem hiszem.

Ez is egy újabb pofon azoknak, akik még hisznek a Fidesz – féle elszámoltatásokban és felelősségre vonásokban.

Németh Zsolt

Tags: