Németh Zsolt önéletrajza
1984. december 14-én születtem Pécsett. Édesanyám és édesapám családi vállalkozásunkban dolgoztak, míg az – hála a kormányzat kisvállalkozók felé diktált adópolitikának – csődbe nem jutott. Jelenleg alkalmazottként tűrik a terheket. Egy leánytestvérem van, aki fogtechnikusként keresi a kenyerét. A pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola informatika szakmacsoportjában érettségiztem, s jelenleg a PTE – BTK történelem szakán végzem az egyetemi tanulmányaimat, miben kisebb szünetet jelentett, amikor is mérnök asszisztensként segítettem az otthoni pénzkeresést. Ezek mellett az újságírói pályába is belekóstoltam, de a történelem iránti szeretetem nem hagyta, hogy túl sok időt mellőzek e nemes tudománytól.
Szakterületem a XX. század második felének geopolitikája és geostratégiája, ennek a témának egy kis aspektusáról szóló első publikációm jelenleg lektorálás alatt áll. Természetesen az ehhez szükséges nyelvtudást is igyekszem bővíteni, így az angol, német, arab, görög és latin mellé jelenleg az oroszt próbálom elsajátítani. Több ehhez köthető konferencián vettem már részt, illetve aktív szervezői munkámmal segítettem a 2007 – ben Pécsett megrendezett XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát.
Az egyetemen illetve a munkahelyen szerzett tapasztalatokból tudatosult bennem, hogy a romlott politikai „elitünk” kártékony munkája az élet legkisebb szektorára is rányomja bélyeget, hogy mindenhol szembesülnünk kell olyan akadályokkal, melyeket a butaság, a hozzá nem értés, a hatalmas érdek – hálózatok és a végtelen korrupció gördít elénk.
Az utolsó lökést a 2006 – os események adták meg a Jobbik felé. 2007 – léptem be a pártba és társaimmal feltámasztottuk hamvaiból a pécsi szervezetet, mely teljesen új emberekkel alakult újjá 2008 februárjában, hogy elinduljon a dinamikus fejlődés rögös útján. Az alakuló ülésen a 13 alapítótársam végül engem választott elnökül, mely feladatkörben azóta is szakadatlanul dolgozok.
Ezek mellett előadásokat tartottam az Attila Király Népfőiskolán, XXI. századi témakörben.
2009 elején az a megtiszteltetés ért, hogy az időközben felállt megyei választmány engem választott megyei elnökének. Rögtön ezután kellett sikeresen szerepelnünk egy időközi önkormányzati választáson, ahol Fogarasi Gábort indítottuk, aki már városatyaként szolgálhatja a közt.
2009 - ben Vona Gábor felkérése elvállaltam az európai parlamenti képviselőjelöltséget a Jobbik számára ugródeszkaként jelentkező EP - választáson. Nem sokat tudtunk pihenni ezután, mert az országgyűlési választási kampány rövid időn belül beköszöntött.
2010. áprilisában a Jobbik baranyai területi listájáról szereztem mandátumot Parlamentbe.
